"Akik nélkül nem lenne színház..." Ez a gondolat inspirálta interjú-sorozatunkat, melyben fordítunk egyet a nézőtéri élményen.

► Ezúttal Csóka Tímeát kérdeztük, aki eleinte kizárólag a külföldi előadások hazai sajtózásával foglalkozott, később az itthoni előadások, majd az egyre gyakrabban kiérdemelt díjak körüli hírverés is az ő reszortja lett.

𝐏: Mi a feladatköröd és ez milyen tevékenységeket jelent pontosan?
𝐓: Számomra ez amolyan szerelemmunka, bármivel boldogan foglalkozom, ami adódik. Arra is büszke vagyok, hogy van olyan társulati szlogen, ami tőlem származik. Kísértem már több külföldi turnét is, ami szintén hatalmas élmény és persze felelősség. A mai napig csodálattal nézem, ahogy felépül egy díszlet, ami a Proton esetében akár egy egész napig is eltarthat. Lenyűgöz az a szenvedély, odaadás, ahogy Büki Dóri és a protonosok a színházcsinálásról gondolkodnak. Ha pedig már a feladat sokszínűségéről beszélek, muszáj elmondanom, hogy az egyik külföldi út kapcsán én intéztem a SZÉGYEN című darabban szereplő szálkás tacskó repülőútját is. Miska egyébként Székely B. Miklós kutyája.

𝐏: Mióta kapcsolódsz a Proton Színházhoz? Hogyan történt a “találkozás”?
𝐓: Minden a Krétakörrel kezdődött. Ott találkoztam és dolgoztam először együtt Büki Dórával, a Proton ügyvezetőjével és lelkével. A Krétakör átalakulása után olyan kisebb társaságok jöttek az életembe, mint a Szputnyik vagy a Momentán, majd 2011-ben, nagy örömömre újra felbukkant Dóri. Akkoriban ugyanis annyira megszaporodtak a Proton külföldi meghívásai, hogy elkélt egy sajtós segítség.

𝐏: Melyik számodra a legkedvesebb, legfontosabb Proton előadás és miért?
𝐓: Erre inkább azt tudnám mondani, hogy a Proton körüli létezés az, amit annyira szeretek, legyen szó Kornél bármelyik rendezéséről. A közösség, a gondolkodásmód, a kitartás az, amit minden egyes előadás kapcsán öröm újra és újra megélni. Mindig jó érzéssel tölt el az is, hogy minden előadásban találkozom régi, krétakörös kollégákkal – ahogy a Szkénében is. A legtöbb előadásban nehéz és szorongató, de egyben nagyon fontos témák kerülnek elő, amelyek akár álmatlan éjszakákat is okoznak, de legalábbis megdolgoztatják az embert. Hatnak. Amikor például Dóri felkért egy frankfurti SZÉGYEN-turné kísérőjének, amit ráadásul még feliratoznom is kellett, az volt az első gondolatom, hogy akkor ezt az előadást most jó párszor egymás után végig kell éljem. Ahogy a NEHÉZ ISTENNEK LENNI is minden egyes alkalommal egy gyomros.

𝐏: Mi a legnagyobb nehézség a munkád során?
𝐓: Mivel nagyon szeretem ezt a munkát, a nehézségeket, ha akadnak is, inkább
kihívásként élem meg. A gyakori turnék kapcsán például ugyanannak az előadásnak a beharangozását kicsit mindig át kell fogalmaznom, új fókuszt, új szempontokat kell találjak, nem elég annyi, hogy más a helyszín, más a fesztivál. A mai világ hangzavarában még a legjobb dolgokra is sokszor nehéz ráirányítani a figyelmet. Persze, az megkönnyíti a dolgot, ha az ember erősen hisz abban, amit szeretne másoknak megmutatni.

𝐏: Van esetleg olyan turné emléked, ami azóta is kísért?
𝐓: Életképek egy svájci turnéról. Zürich, hajnali indulás, a társulat tagjai a recepción, egy valaki hiányzik. Hívom vonalason, semmi. Hívom mobilon, semmi. Újra vonalas, újra mobil. Semmi. Felmegyek, bekopogok. Semmi. Hangosabban kopogok, semmi. Dörömbölök, semmi. Megérkezik a reptéri transzfer. Mivel a keresett színésszel szomszédok voltunk, már épp vissza akarok menni a saját szobámba, hogy átmásszak az erkélyen, amikor egyszer csak megjelent, begyógyult szemekkel. Indulhatunk, mondta.