Monori Lilivel a Proton Színház Látszatélet című előadásának a nápolyi Teatro Belliniben való vendégszereplése alkalmával Lorenzo Codelli, olasz filmkritikus, a Festival du Film Positif munkatársa, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál tanácsadója készített interjút.

Ha jól tudom, ön Budapesten szerzett színészi diplomát.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végeztem. Előtte amatőr voltam. Verseket szavaltam. Ezt szerettem akkoriban a legjobban, és most is, a költészetet. A főiskolán többnyire jeleneteket próbáltunk egy-egy darabból. Abból nem lehetett sokat tanulni. Diploma után végre találkozhattam az akkori nagy színészekkel. Láttam őket a színpadon, dolgoztam velük, és ebből tanultam a legtöbbet. Számomra Dajka Margit volt a legnagyobb magyar színésznő. Nem értem, hogy miért nem találkoztam vele a főiskolás éveim alatt, miért nem volt része az oktatásnak.

Első filmes munkái közül Bacsó Péter 1969-es rendezése, A tanú, hosszú betiltás után hatalmas siker lett. Milyen emlékei vannak a filmről?

Mindössze 3-4 napig forgattam. Még a film címét sem tudtam. Ráadásul soha nem láttam azelőtt kamerát. Azt mondták, nézzek egy irányba, de ehelyett én az égre néztem. A rendező megkért, hogy ne nézzek az égre. Megkérdeztem, miért ne. Soha többé nem dolgoztunk együtt. De Kállai Ferencnek tetszett, amit csináltam. Szerinte bátor voltam. Igazából nem voltam az, csak kíváncsi voltam, és nagyon szerettem volna tudni, hogy miért kell jobbra vagy balra néznem. Még csak növendék voltam. A főiskolán nem tanultunk semmit a filmezésről. Aztán A tanú eltűnt. Csak a 80-as években láttam a filmet. Később tudtam meg, hogy ezekben az években a Nemzeti Filmarchívumban rejtegették. Késő esténként vetítették titokban a párt tagjainak. Nagyokat röhögtek a filmen, de hivatalosan mégis be volt tiltva.

Mészáros Márta Kilenc hónapja hatalmas nemzetközi siker volt. Mi volt ennek az 1976-ban forgatott filmnek a hatása az ön karrierjére?

Magyarországon nagyon rossz kritikákat kaptunk a kritikusoktól, és elég rossz visszajelzéseket a közönségtől. Félelmetes volt. A közönségtalálkozókon néhány férfi azt mondta, hogy milyen bátor voltam, de a nők soha nem említették ezt. A film viszont komoly nemzetközi érdeklődést váltott ki. Valószínűleg azért, mert Kelet-Európa egyébként is fókuszban volt, és a nőjogi mozgalmak számára is fontos alkotás volt. Rengeteg szerepajánlatot kaptam, főleg Olaszországból. Például, hogy énekeljek el egy dalt Marcello Mastroiannival, ami végül nem jött össze, mert egy ismertebb színésznő kapta meg a szerepet. Aztán a francia filmstúdió, a Gaumont ajánlott szerződést. Isabelle Huppert-rel dolgoztam együtt Franciaországban. A francia újhullám nagyon tisztelt engem. Nem tudom, miért, valószínűleg mert a Kilenc hónapban a kamera előtt szültem. A valóságban egyáltalán nem voltam bátor, inkább naiv. Mészáros Márta mesélte, hogy Agnès Varda filmre vette saját szülését. Elgondolkodtam azon, hogyan csinálta. A kamera a kezében volt vagy egy állványon? Nem igazán gondoltam végig, milyen lesz a kamera és a stáb előtt szülni. Hogy hol lesz a kamera pozíciója. Hogy kell majd játszanom. Minden csak megtörtént. 

A századforduló nagy olasz színésznője, Eleonora Duse a példaképem volt. Ő október 3-án született. 16-ára voltam kiírva, de teljesen biztos voltam benne, hogy 3-án fogok szülni. Bementem a kórházba, és egy telefonfülkéből felhívtam Mészáros Mártát, hogy jöjjenek gyorsan. Az egész stáb már hetek óta készenlétben volt, úgyhogy azonnal berohantak a kórházba. Az orvos azt mondta, nem valószínű, hogy ma fogok szülni, aztán mégis elfolyt a magzatvizem. Kaptam két injekciót, hogy beinduljon a szülés. Úgy éreztem, mintha kettétört volna a gerincem. A fiam kicsi és sovány volt. Október 16-án már biztos nem élt volna. A film megmentette az életét. Ez volt, és ez is maradt a legfontosabb számomra.

Hogyan készült fel erre a felejthetetlen szerepre?

Egy ilyen szerepre nem lehet felkészülni.

A munkásnő karaktere valós személyen alapult?

Munkásosztálybeli szereplőim valós személyeken alapulnak. Apám cipész volt, anyám segédmunkás.

Filmben, színházban vagy tévéfilmben szeret játszani leginkább?

Tévéfilmek ma már nincsenek, tévésorozatokban pedig nem játszottam, nem is akarok. A filmes szerepek ritkaságszámba mennek, színészileg nagyon technikai dolog a forgatás, de valójában nem szabad azzal foglalkozni, hol van a kamera. Ha jó filmszínész vagy, az nem jelenti azt, hogy a színházban is jó vagy. Én a színházban hiszek. Az asztrológiában a film, de az újságírás is a Neptunusz bolygóhoz tartozik, ami szemfényvesztést jelent.

Kik azok a rendezők, akik meghatározóak voltak az ön nagyívű karrierjében?

Bódy Gábor. Fiatalok voltunk, és nem igazán tudtuk, mit csinálunk. Ő történelmet és filozófiát tanult. Mély filozófiai megközelítése volt a filmekhez. Soha nem találkoztam hozzá hasonló emberrel. Magyar Dezsőnek, közös barátunknak volt egy filmes projektje a munkásosztályról, a hatalmon lévőkről és az értelmiségiekről, arról, ahogy ők széttépnek egy fiatal nőt. Elképesztő történet, még mindig megvan a forgatókönyve. Egy orosz novella alapján készült, amit később betiltottak. A forgatást már az első napon leállították, miután észrevették, hogy min dolgozunk. Dezső Amerikába disszidált, ahol tanár lett. Gábor és Dezső nagyon komolyan vették a filmes munkákat, az ellenállást és a politikát. Az volt a tanulság számomra, hogy igenis meg lehet maradni önmagunknak. Soha nem voltam sztár, nem is akartam az lenni. Sokat játszottam színházban. Kőszínházakban és a saját független társulatommal. Ott kezdtem el gondolkodni azon, mi is a baj a színházzal. Sok emberrel beszélgettem erről. Egyszerűen nem elég 3 vagy 6 hetet dolgozni egy anyagon, több idő kell ahhoz, hogy egy szerepet és egy darabot a magadévá tudj tenni. Nem akartam a rendszer része lenni, a saját utamat választottam.

Hogyan készült fel az Evolúció megható anya szerepére?

Az Evolúció először a Proton Színház előadása volt, zenével. Az én jelenetem, amely körülbelül 40-45 perces, Ligeti György nagyszabású kórus- és zenekari kompozíciójának, a Requiemnek a közepén van. A Ruhrtriennálén való bemutató előtt sokat próbáltunk, több hónapot Magyarországon és néhány hetet Németországban. Ez volt az alapja a filmnek, aminek leforgatására nem sok időnk volt.  Az én jelenetemet naponta maximum háromszor tudtuk felvenni, technikai okokból és az egészségügyi problémáim miatt. Alapvetően lehetetlen felkészülni egy ilyen szerepre. Egyszerűen nem létezem ebben a szerepben, hagyom, hogy a szerep átvegye a hatalmat felettem. Ezt nem is igazán tartom színészi munkának. Ez túlmutat a színészeten.

Milyen módszert alkalmaz Mundruczó Kornél a színészvezetésben?

Számára a színész önálló művész, a szerep pedig a színész saját alkotása. Művészi partnerek vagyunk, bízunk egymásban. Egyenlőség és kölcsönös tisztelet a nyomásgyakorlás helyett.

A Látszatélet 2016 óta nagy sikerrel turnézik külföldön. Hogyan reagál a közönség a különböző országokban?

A Proton Színház előadásának már több mint 30 vendégszereplése volt. Nehéz mindegyikre visszaemlékezni. A premier után nagyon jó kritikákat kaptunk a német nyelvterületen, fesztiválok és színházak igazgatói jöttek elragadtatottan gratulálni. Felejthetetlenek a pandémia utáni első turnéink Torinóban és Madridban. A pozitív reakciók mennyisége és intenzitása elsöprő volt. Általános eufória uralkodott, hogy a színházak újra kinyitottak, hogy lehet játszani és előadásokat nézni.

Következő LÁTSZATÉLET előadások >>> 2022. június 7-8.