Különleges interjút készítettünk a WINTERREISE zongorás verziója kapcsán, amelyet a Trafóban láthattok először nagyszínpadon, majd decemberben Gyulán. Fogadjátok szeretettel Szemenyei Jánossal (színész, énekes) és Mocsári Károllyal (zongora) készült - általunk csak interjú pingpongra keresztelt - interjúnkat, akik ezúttal egymást faggatják.

Első felvonás: Mocsári Károly kérdezi Szemenyei Jánost

Károly: Az első kérdésem, ami felér kettővel is akár, a következő: gondoltál-e arra, illetve elvállalnál-e egy olyan felkérést, ahol a Winterreisét egy hagyományos dalesten adnád elő? Amennyiben nem a válaszod, akkor miért nem?

János: Nehezen tudok nemet mondani munkára. Valószínűleg elvállalnám, mert kihívásnak tekinteném. Amellett, hogy járnék Schubert-specialista énektanárhoz, hiszen nem vagyok klasszikus stílusra és technikára képzett énekes, felkutatnám azokat az előadói attitűdöket, amelyekkel egyedi lehetne az előadásom. Mindenekelőtt színésznek tartom magam, de olyannak, akinek van szólista feladatokra alkalmas hangja. Aki felkérne, alighanem éppen ezt – a játékba ötvözött ének kettősségét – várná éntőlem.

Károly: Gondoltál-e arra, hogy mint zeneszerző, a komoly műfajban is kipróbáld magad, mint például Norbert Glanzberg, aki elsősorban sanzonszerző volt (Padam padam...) és sok filmzenét komponált, ugyanakkor van egy klasszikus értelemben vett dalciklusa, valamint zongoradarabokat is komponált.

János: Írtam már zongoradarabot (Szimpla szerda – Szegedi Nemzeti Színház), madrigálokat (Szerelmes Shakespeare – Győri Nemzeti Színház), orgonaszólót (Az ember tragédiája – szombathelyi Weöres Sándor Színház). Persze, ezek színpadi zenék voltak. Hosszú évek célzottan építkező, szakmai gyakorlata kellene ahhoz, hogy komolyzenével próbálkozzam. A Színművészeti Egyetem után sűrűn foglalkoztatott színész lettem, fel kellett volna függesztenem a pályám, hogy elkezdjem a zeneakadémiai tanulmányokat.

Hobbiként indult a zeneszerzés, ami az esztendők során a második hivatásom lett. Szeretem más-más műfajban kipróbálni magam, s úgy iparkodom összeszedni hozzájuk a tudást, hogy a különféle projektjeimhez sokszor keresek mentort, olyan zeneszerzőt, akitől tanulhatok az adott műfajról. Például Darvas Ferit kértem meg, hogy „lektorálja” a zalaegerszegi Liliomhoz komponált, az 1910-es éveket idéző zenémet, mert tudtam, milyen otthonosan mozog ebben a korszakban.

Károly: Mit nehezebb memorizálni: a dallamot vagy a német szöveget? Vagy ez nem választható szét?

János: Egyértelműen a szöveget. És ha nem az anyanyelvemen szól, akár németül vagy angolul, akkor még nehezebb. A dallam viszont alig pár hallgatás után azonnal „beül”, megragad a fülemben.

Második felvonás: Szemenyei János kérdezi Mocsári Károlyt

János: Mikor felkértek a Winterreisere, és említették, hogy én fogom énekelni, mit tudtál rólam?

Károly: Annyit, amennyit a FILC-beli felkéréskor elmondott nekem Keszthelyi Kinga. Persze rögtön megnéztem az ősbemutató felvételét és utána nyugodt szívvel és örömmel vállaltam a közreműködést.

János: Mennyi volt a legrövidebb rekord időd a délutáni alvásod és az esti koncerted között?

Károly: Talán 10 perc, de sajnos az kevésnek is bizonyult, mert az ember nem igazán kerül éber állapotba ilyen rövid idő alatt. Egyébként képes vagyok bármikor elaludni egy fellépés előtt. Valahogy az idők során ezt megtanulta a szervezetem.

János: Miért szereted (szereted-e egyáltalán) ezt az előadást? Nem ér azt mondani, hogy jó a zene. (És azt se, hogy jó az énekes:))

Károly: Valahogy az idők során a részemmé vált. Most, hogy a pandémia miatt több, mint egy év kimaradt, már kezdett hiányozni. Egyébként nem az első eset az életemben, hogy színésszel vagy rendezővel dolgozom. Volt már közös munkám Peter Brook-kal az Impression de Pelleas-ban vagy Roger Moore-ral és Jean Rocheforttal az Állatok farsangjában.

Epilógus

János: Hogyan éled meg a “macskanyávogásos” extra szerepedet az előadásban?

Károly: Úgy érzem pótolhatatlan vagyok és hiteles nyávogó, mivel három macskám is van és szoktam tőlük leckéket venni.