A Nibelung-lakópark

A wagneri mítosz kortárs környezetben, egy exkluzív, üzletemberek, ügyvédek és modellek alkotta lakóközösség keretein belül éled újra. Az istenek világából kiszorulva Hagen terrortámadásokkal tervezi tönkretenni korábbi üzleti partnereit, rokonait és barátait, akik kiűzték őt a pénz és a hatalom paradicsomából. Terve azonban kudarcra van ítélve, csakúgy, mint az egész világ, ami ellen küzd. „Wagneri világ modern köntösben” – gondolhatnánk, ám Térey János első színdarabja sokkal több ennél. Pontos korrajz napjainkról, ahol a felső tízezer energiáját felemészti a hatalomért és a dicsőségért folytatott folyamatos küzdelem. Ezt látva jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy vajon létezik-e még egyáltalán a csillogás világa?

Mundruczó Kornél a használaton kívüli Budavári Sziklakórházban a Krétakör csapatával mutatja be a katasztrófajátékot.

Mundruczó Kornél, az előadás rendezője: "Noha elfogadtam a Trafó felkérését, fogalmam sem volt, kik fogják előadni. Az évad közepén jártunk, gyakorlatilag lehetetlen volt bárkivel is az egyeztetés. Megfordult a fejemben az is, hogy amatőröket hívok, teljesen tanácstalan voltam. A Krétakör azután került képbe, hogy valahol összefutottam Schilling Árpáddal, és kérdezte, mi újság? A Nibelung-lakópark inkább túlélőtúra, mint hagyományos színházi produkció. Remélem, a több mint négyórás előadás felkavarja a hazai színházi életet, féltéglával dobja meg a Cselédeket, a nyolcvan Sirályt. (…) Térey műve egy egészen különleges minőségű szöveg, valójában nem is színdarab: sokkal közelebb áll Az ember tragédiájához, mint egy hagyományos drámához. Annyira üdítő, hogy nem az a pongyolanyelv-utánzás megy, ami a mostani magyar darabokat jellemzi. És éppen ettől izgalmas, komoly kihívás. Azt szeretném bebizonyítani, hogy nagyon jó, ha a színpadon is elhangzik ez a szöveg.
Nem lettem volna képes meghúzni másfél órára, hogy aztán valami stúdiószínház melletti klotyóban előadjuk, és azt sem akarom, hogy azt mondják, ez egy érdekes, modern színházi előadás. Inkább valamiféle filmes logikát próbálok a színpadon alkalmazni, azt szeretném, ha a nézők átitatódnának az időtlenséggel. Ne azt érezzék, hogy valamit eljátszanak az orruk előtt, sokkal inkább, hogy valami a szemük láttára történik meg. Ha unalmas, akkor is. Igyekeztünk a kórház minél több helyszínét kihasználni, a közönséget pedig, a zavarba ejtő helyzeteket elkerülendő, egy idegenvezető kíséri majd. Előfordulhat, hogy a néző elalszik, de még ez is sokkal jobb, mint ha azon gondolkodna, mikor lesz szünet, van-e tonhalas szendvics a büfében."

Térey János, az előadás írója: "A szövegben az angol reneszánsz ékesszólása elegyedik a gettó rap brutalitásával. Nem akartam trendi lenni, de nagyon veretes sem, igyekeztem a kettő között olyan egészséges, közös nyelvet megtalálni, ami kortalanná tehet egy művet. A terv megfogalmazásakor arra törekedtem, hogy a könyv valamilyen szinten olyan világkölteményeket idézzen fel, mint a Faust, a Peer Gynt vagy Mickiewicz Ősök című nagy poémája, vagyis egy komplett világ berendezkedése fölött szerettem volna szemlét tartani.
Két évvel ezelőtt fejeztem be az első változatot, és ekkor ismertem meg Kornélt, ami, azt hiszem, egy nagyon fontos találkozás volt: észrevételei, gondolatai ugyanis erősen hatottak a végleges verzió kidolgozásában. Persze akkor már tudtam, hogy színpadra kerül a könyv, mégis amikor májusban megtekinthettem a próbát, volt bennem valami gyereknapi öröm, meghatott, hogy a darabomat valódi színészek játsszák.
Egy olyan álom valósult meg, amit ifjúkoruk óta sokan dédelgetnek magukban, én azonban, egykori alanyi költőként, még csak nem is álmodtam ilyesmiről. Ennek megfelelően nem éreztem szükségét annak sem, hogy bármibe beleszóljak. Maximális szabadságot adtam a rendezőnek, már az elején tisztáztuk, nem fogok könnycseppeket hullajtani azért, ha valami kimarad a könyvből."

"A Mundruczó Kornél rendezte előadás a sziklakórházban szubkulturális esemény, ami nem von le az értékéből. Legalább valaki eljátssza a darabot. Ráadásul jól. A Krétakör-változat reflexív viszonyban van az eredetivel. A hoch-Deutsch és a high-tech az underground és a relikviamúzeum cserepeiben tükröződik vissza. A felső tízezer szupergazdag miliője helyett földalatti csatornákban járunk. (…) Lehet mindez a hatalom és a pénz modern apokalipszisának allegóriája, de inkább úgy fogalmaznék - a legkényesebb tudományos esztétikai igénnyel -, hogy baromi jópofa előadás. A legrövidebbek és legszórakoztatóbbak egyike, amit valaha láttam." (Koltai Tamás - Élet és Irodalom)

"A Krétakör Színház produkciója egy, a színészi játék mibenlétéről szóló tanulmányt is ír, amely - mivel felmutatja az európai színházi hagyomány szinte valamennyi meghatározó elemét - nemcsak a Wagner-mítosz újraértelmezése, de a színházi jelhasználat szempontjából is kozmológiának tekinthető." (Kiss Gabriella - SZÍNHÁZ)

"Térey emberiségdrámájában egy igaz ember sincs, és Mundruczó nem elsősorban az értelemre akar hatni: fel akarja szítani az indulataimat, a zsigereimbe akarja égetni az elégedetlenség szenvedélyét, borzongó undort (a tetralógia előadott utolsó darabjának alcíme: gyűlöletbeszéd), de a vak pusztítástól való rettegést is." (Helmeczi Hedvig - Balkon)