Medúza tutaja

Egy francia fregatt hajótörést szenved. Mentőcsónak csak a kapitánynak és a tiszteknek jár. A legénység és a többi utas egy sebtében ácsolt tutaj fedélzetén lesz a sorsára hagyva. A teljes kiszolgáltatottság és kilátástalanság állapotában hánykolódnak a tengeren. Az ivóvíz, az élelem és az életben maradtak száma rohamosan fogy. A napok telnek, a megmentés késik, a remény szertefoszlik. Vajon meddig lehet ilyen körülmények között embernek maradni?

Mundruczó Kornél rendezésben a Proton Színház installációja egy különleges perspektívában kívánja megmutatni a Medúza tutajának általános érvényű, korokat áthidaló történetét.

"Je suis médusé." - "Kővé váltam."

1816-ban a Szenegálba tartó francia Medúza nevű hajó inkompetens kapitánya hibájából Mauritánia partjainál zátonyra futott. Mentőhajó csak az európai kereskedőknek és tiszteknek jutott. Mindenki más, azaz 150 matróz, katona, munkás, asszony és gyermek egy tutajon lett a sorsára hagyva. Két héttel később a megmentők már csak 15 túlélőt találtak. A nemzeti botrányt okozó esetnek Théodore Géricault 1819-ben készült, azóta világhírűvé vált festménye állított örök emléket. Hanz Werner Henze 1968-ban írt oratóriumában a színpadon megjelenő 150 szereplő pedig az áldozatok előtt tiszteleg.

Az oratórium műfaji sajátossága, hogy pusztán a zene és az ének eszközeivel beszél el drámai eseményeket. A Medúza tutajában az elbeszélés múltidőben, tehát megváltoztathatatlanul, a befejezettség állapotát sugallva hangzik el, ezáltal teljesen kiiktatva a remény lehetőségét. A színpadon mozgalmas jelenetek helyett állóképet látunk. Mintha csak szélcsend lenne. Azonban pont ez a szélcsend jelenti a tragédiát.

A mű a katasztrófák általános lefutását modellezi. Ignorancia, inkompetencia, hanyagság, a közelgő vészhelyzet eltussolása, a koordináció hiánya humán és szociális összeomláshoz vezet. Életbe lép a katasztrófahelyzetekben jellemző “Meneküljön, aki tud!” elv. Az összes civilizációs szabályt és törvényt felrúgva, kíméletlen darwinista túlélőharccá alacsonyodott, elállatiasodott helyzet teremtődik. Mi sem bizonytja jobban, hogy az embernek kedvező feltételekre van szüksége ahhoz, hogy humánus maradjon.

A Medúza tutajának története ma profétikusan hat. A megfeneklett hajó szimbólikus, az emberi egység szétesését, univerzális történetünk elvesztését láthatjuk benne. Ahogy a tutajon lévők sodródtak a tengeren - lemeztelenítve, védtelenül, kiszolgáltatva egy még csak nem is látható ellenségnek, melynek ereje így a mérhetetlenségig nőtt - úgy tart Európa felé a harmadik világ és Európának nem lesz más választása, mint kinyitni az ajtókat.

A hajótörtöttek a totális kiszolgáltatottság állapotában a semmibe, a teljes bizonytalanságba tartanak. Vajon mikor érkezik a megmentés? - kérdezi Henze kórusa. És az valóban megmentést jelent majd? Egyáltalán létezik-e megmentés vagy bele kell törődnünk, hogy mindannyian halálra vagyunk ítélve? Illetve lehetséges, hogy talán épp a halálban válhatunk majd újra egyenlővé?

"Ötven év eltelte után a Medúza-botrány már háttérbe szorul. Henze műve mégis nyomasztóan aktuális, hiszen nap mint nap tanúi lehetünk a tengeren való túlélésért folytatott küzdelemnek. Mundruczó Kornél rendezőnek az oratórium cselekményéhez szinte alig kell hozzátennie ahhoz, hogy a mához kapcsolódjon. (…) A darab precíz értelmezését láthatjuk tőle." (noz.de - Németország)

"Mundruczó Kornél és Ágh Márton díszlettervező nagy műgonddal és visszafogottan vitte színre Henze darabját Steven Sloane zenei vezetésével, aki a Bochumi Szimfonikusok, a ChorWerk Ruhr, a Zürcher Sing-Akademie és a Dortmundi Fiúkórus énekeseinek közreműködésével megkapó érzelmi összjátékot hozott létre." (revierpassagen.de - Németország)

"Hatásos zenei élménnyel, valamint erős színpadképekkel teli este." (die-deutsche-bühne.de - Németország)

"Mundruczó érzékeny képei hangsúlyos megvilágítást kapnak, és ellensúlyozzák a zenében megjelenő futamokat, valamint a tenger mélyének nyugodt hullámzását. A színpadképnek és a rendezésnek saját dramaturgiája van. Tengeri homok kezd először észrevétlenül, majd zubogva peregni emberi csontokat és a csontvázakat a szemünk elé tárva. Miközben a narrátor emberek megmentéséről számol be, korunk túlélőinek arcképeit látjuk előbb egyesével kivetítve, majd miután a zene elhal, megsokszorozódva. Megható és elgondolkodtató este." (klassik.com - Németország)

"Mundruczó Kornél rendező és díszlettervezője, Ágh Márton nem a tutajon történteket ábrázolja. Helyette a víz alatti tájat mutatják be, ahol a moszatok közt a szappan- és légbuborékok könnyedén szállnak fölfelé.  A kivilágított akvárium látványa kellemes déltengeri fantáziavilágot teremt. Aztán hirtelen megváltozik a kép. Az eddig élénken játszó zenészek elnémulnak, a karmester, Steven Sloane lelép a színpadról, az énekes pedig leül a színpad szélére. A Bochumi Szimfonikusok, a ChorWerk Ruhr, a Zürcher Sing-Akademie és a Dortmundi Fiúkórus a hideg színpadi megvilágításban halott sápadttá válik. A színházban teljesen kialszanak a fények, és a nézők percekig magukra maradnak a gondolataikkal. (...) A legerősebb pillanat (...), mivel a néző figyelmét a saját magára és a fő kérdésre irányítja: Mit mond nekem ez a parabola, a Medúza tutaja? Mire képesek az emberek, ha a puszta létükért harcolnak? Ki miért menekül meg vagy vész oda? Hol hánykolódik ma éppen valaki tehetetlenül a tengeren?" (Kölner Stadt-Anzeiger - Németország)

"Hatalmas taps minden résztvevőnek és egy olyan műnek, ami az elmúlt ötven évben sajnos semmit sem vesztett aktualitásából. Ellenkezőleg." (Westfälische Rundschau - Németország)