Horváth Henrietta

Horváth Henrietta - irodavezető

  • Produkciós asszisztens

"Akik nélkül nem lenne színház..." Ez a gondolat inspirálta sorozatunkat, melyben fordítunk egyet a nézőtéri élményen. 

► Interjúalanyunk Horváth Heni, színházunk gazdasági asszisztense. Munkája során részt vesz a pályázatok összeállításában, a számlák kifizetésével, adminisztrációval foglalkozik, kapcsolatot tart a színészekkel, műszakkal és a könyveléssel - szóval csupa izgalmas dologgal... :)

𝐏: Mióta kapcsolódsz a Proton Színházhoz? Hogyan történt a “találkozás”?

𝐇: Mundruczó Kornél filmes cégéhez több, mint 15 évvel ezelőtt kerültem és néhány évig dolgoztam náluk. Amikor Büki Dórival találkoztam, ő akkor kezdte Kornél színházi életének ráncbaszedését. Kollégák voltunk és barátokká váltunk. Aztán úgy alakult, hogy kb. 4 évvel ezelőtt gazdasági asszisztens keresett, és rám gondolt, én pedig szívesen jöttem, mivel a kislányom épp óvodás lett. De nemcsak a munka terén adott nekem sokat a Proton, Dórival nyaraltunk is már együtt Rómában, ami életem egyik legjobb utazása volt.

𝐏: Melyik számodra a legkedvesebb, legfontosabb Proton előadás és miért?

𝐇: A Jég című előadást már nagyon régen láttam, de akkor elvarázsolt a látványos rendezés, a különleges látásmód, amit Kornél ebben az előadásában megvalósított és a színpadra álmodott. Azt szeretem legjobban az előadásaiban, hogy mindig képes valami elképesztően szokatlant és meghökkentőt az ember arcába vágni - képekben és mondanivalóban egyaránt -, ami aztán az ember gondolataiban elő-előbukkan, és emlékezteti, hogy mindannyiunknak megvannak a sötét és világos oldalai.

𝐏: Mi a legnagyobb nehézség a munkád során? 

𝐇: A munkámban mindig muszáj nagyon precíznek lenni és nekem ez nem mindig könnyű, de az évek során sokat fejlődtem ebből a szempontból, így nem kell emiatt annyit aggódnom.

 
Műsor