A jég és Vlagyimir Szorokin is Drezdába látogat

A jég és Vlagyimir Szorokin is Drezdába látogat

 
 

A drezdai HELLERAUban lesz a Proton Színház A jég című előadásának németországi bemutatója. Az ünnepi alkalomból a regény írója, Vlagyimir Szorokin is Drezdába érkezik, hogy eredeti nyelven, azaz oroszul olvasson fel a 2003-ban megjelent könyvéből.

"Szorokin A jég című regénye alapmű. Azt állítja, hogy minden ideológia tud egyszerre pozitív és negatív lenni, attól függően, hogy ki használja, kinek a tulajdonában van. Ez egy tökéletes metafora minden politikai irányzatot illetően, de akár a vallásra és annak működésére is. Egy olyan metafora, mint Richard Wagner gyűrűje." – nyilatkozta Mundruczó Kornél, az előadás rendezője.

A HELLERAUban 2019. október 24. – november 2. között rendezik meg a 89/19 – Vorher/Nachher (Előtte/Utána) fesztivált, mely a berlini fal leomlása óta eltelt időszakot, azon belül is a múltfeldolgozás, a jelen analízise és a jövővízió témáit vizsgálja művészeti szempontból egy társadalmi átalakulások és átrendeződések sújtotta korban. A jég november 1-jén és 2-án lesz látható.

Műsor