Szégyen

J. M. Coetzee Szégyen című regénye hitelesen fest képet a korról, amelyben élünk. Noha a Szégyen egy, a messzi Dél-Afrikában, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie története, a regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket és éles pontossággal képes rámutatni saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüell alakját, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját. David bukása annak a világnak a bukása is, amelyben a gyarmatosító és bekebelező fehérembernek többszáz év után sem kellett számolnia múltjával és tettei következményeivel. De annak az európai világnak a bukására való figyelmeztetés is egyben, amelyben mindannyian szocializálódtunk, amelyet mindannyian jól ismerünk. David Lurie ajtaján az ismeretlen kopogtat és neki nincs más választása, mint beengedni. Amikor azonban kinyitja az ajtót, olyan új világ berendezkedése tárul fel előtte, amelyekre nincsenek egyértelmű válaszai. A tömegek és elnyomottak ideje jön el és David mindent elveszít. Furcsa mód azonban éppen ebben a legnagyobb kisemmizettségben kapja meg a szabadság ajándékát. 

"Mundruczó Kornél rendezésében J.M. Coetzee Szégyen című regényének hardcore változatát láthatjuk, mely egyben egy lecke is arra, hogy ne nézzünk félre." (Der Landbote - Svájc)

"Mundruczó a megalkuvókat semmilyen módon nem tolerálja, mindig azoknak az oldalán van, akiknek egy új rendszerbe kell beilleszkedniük." (The Vienna Review - Ausztria)

"A Szégyen nagyon provokatív előadás az életért való harcról és a méltóságról." (Divadelni noviny - Csehország)

"Coetzee a fehérek és a feketék apartheid utáni együttélésére irányuló kérdéseit Mundruczó Európába hozza. Powerplay a legfélelmetesebb fajtából." (De Standaard - Belgium)

"Mundruczó Kornél színháza egyrészt sokkol, másrészt megérint. A magyar rendezőnek csodálatos érzéke van ahhoz, hogy radikális eszközeit szükségesnek állítsa be. Nyers realizmusa azonban sosem hatásvadász, mert ügyes dramaturgiai fogásai és csodás színészei által teljesen természetesnek tűnnek. És bár olyat látunk, amit nem szeretnénk, de értjük, hogy amit látunk, azt látnunk kell." (Sonntags Zeitung - Svájc)

"A Proton Színház színészei ugyanolyan intenzitással léteznek a legvidámabb pillanatokban és a legbrutálisabb fordulatoknál egyaránt. Malac viccek, operaária, etnotánc, gyors ritmusváltások: a színpadon egy féktelenül sziporkázó paródiát látunk a rasszizmus legidiótább megnyilvánulási formáiról, melyek a mai Magyarországon kísértetiesen ismerősek." (Demokraatti - Finnország)

"Mundruczó szereti a tömör, szélsőséges képeket a gazdagon részletező színpadi díszletben. Ez teszi érdekessé a rendezéseit." (Berliner Zeitung - Németország)

"Mundruczó teljességet adó, magas művészi színvonalon megvalósított előadása." (American Theatre - USA)

"Mundruczó egy új jövő képét festi fel, amely mentes mindentől, amit európai kultúrának gondolunk – hiszen az európai kultúra sok mindenre nem ad megoldást, és fene nagy gőgjében elfelejtett viszonyt kialakítani azokkal, akik átörökíthetnék, tehát szükségszerű és egyértelmű a háború elvesztése. Így foszlik szerte mindaz, amit David Lurie képviselt egész életében, és így válik érvényessé a mindentől megfosztatott animális ösztönlét." (Ugrai István - 7óra7)

"Mundruczó Kornél mindig is erős hatásokkal dolgozik. Olyan jeleneteket rendez, amiket olykor nehéz nézni. Beleveri az orrunkat a világ durvaságába. (…) Zsigeri hatásokra épít. Vizsgálja az emberben az állatot, ami gyakran kitör belőle. (…) Akkor, amikor valami, ami tűrhetetlen volt, felbomlik, de káosszal telien születik valami új, ami temérdek fájdalommal, kétséggel, bizonytalansággal jár, és nem is lehet igazán tudni, hogy mi lesz belőle. Ennyiben elég szomorúan hasonló a szituáció a miénkkel. Mundruczó nem véletlenül mondja ezt a Dél-Afrikában játszódó históriát a legmagyarabb előadásának. Hiszen ez nem a magyarkodástól, hanem a problémaérzékenységtől, az empátiától függ, attól, hogy valóban felveti-e azokat a kérdéseket, amelyekkel nap, mint nap küzdünk. És, ha valaki, akkor ő aztán felveti." (Bóta Gábor - Népszava)

"Mundruczó Kornél rendezését nézve azonban a magyar nézőnek eszébe sem jut Dél-Afrika, hanem folyamatosan saját történelmünk, közelmúltunk és jelenünk eseményei villannak be. A rendszerváltás évei és nem várt következményei, az azt megelőző évtizedek kibeszéletlensége, az azóta is gyűlő - vélt vagy valós - sérelmek, a szegénység, a közelmúlt gyilkosságai, a rasszizmus, a homo- és xenofóbia, a tüntetések és az ellentüntetések, a jó- vagy rosszakaratú kívülállók dilettáns belepofázása - ami minden esetben csak olaj a tűzre -, s ami a legszomorúbb: a legfiatalabbak radikalizálódása, a bonyolult, nem vegytisztán fekete vagy fehér kérdésekre adott kizárólag fekete vagy fehér politikusi válaszok. Az a mélyen gyökerező torz gyűlölet, ami előtt sokan - de nem elegen - értetlenül állunk." (Papp Tímea - Fidelio)

"A brechti V-effektekkel (songok, kiszólások a publikumnak, etc.), briliáns képzettársításokkal, gegekkel teli darab leglényegét tekintve hű a regényhez. (…) Mundruczó óriási érzelmi amplitúdókkal működő, egyszerre áthatóan brutális, penetránsan közönséges, érzéki, röhejes, abszurd-groteszk és költői rendezése is kizárólag kérdésekkel szolgál – ez nem az a színház, amely után, távozáskor, a nagyérdemű levonja a tanulságo(ka)t. Ebben, a szigorúan a léthez kötődő előadásban nincsen magyarázat; csak (csapda)helyzet van. A Proton Színház produkciója minden ízében eleven, bátor és különleges – kivált a nemzeti szépelgésre-bájolgásra, blődlire, megalkuvásra és szellemi restségre fölesküdni hajlamos, honi színházi szcénában. Mundruczó Kornél Szégyenének minden epizódja átgondolt és kidolgozott, a kitűnő ritmusú darab összes eleme - Ágh Márton "cinemascope"-díszlete, a Nessun dormát bravúrosan eléneklő Szemenyei János zenei kollázsa, Petrányi Viktória dramaturgiája, a színészi összmunka - tiszteletre méltóan minőségi." (Horeczky Krisztina - HVG)

„Nyers. Brutális. Kíméletlen. Igazságtalan. Ellentmondásos. Mocskos. Katartikus. Veszteséges. Szomorú. Vérlázító. Kapaszkodós. Megdöbbentő. Erőszakos. Naturalisztikus. Ezek az első jelzők, melyek az eszembe jutnak mind a Mundruczó Kornél rendezte Szégyen előadás, mind a 2020-as év és annak egész világra kiterjedő történései kapcsán. Durva év volt, tényleg. Minden tekintetben. Kegyetlen és kíméletlen. Vérengző és halálos. Akárcsak ez az előadás, melynek mondanivalója rendkívül nyers és mély, mégis, talán az idei év előtt sosem mérlegelt szempontokat is meglátunk benne, ha kellőképpen odafigyelünk rá. Márpedig én kifejezetten a pandémiás helyzet, a világ, az erőviszonyok átrendeződése, az ember és emberiesség viszonyrendszere szűrőjén keresztül néztem végig és éltem át ezt a produkciót. És így nézve olyan, mintha direkt a ma aktuális történésekre reflektáló, húsba vágóan friss rendezés lenne, pedig nem egy mai darab.” (Sáhó Barnabás - szinhazatnekunk.hu)